Nagy kihívás elé nézünk jövőre

Elkészültek a 2019-es Divízió I-es bajnokság párosításai. Mint ismert, a Nyíregyháza Tigers a következő szezonban a másodosztályban indul, ahol 10 csapat szerepel majd.

A magas létszám miatt kettéosztották a mezőnyt, így a szabolcsiak a keleti csoportba kerültek. A Tigrisek a saját ötösükben még a Budapest Cowbells 2-vel, a Budapest Titans-zel, a DEAC Gladiators-zel és az Eger Heroes-zal van együtt. Ám emellett a nyugati csoportból is lesz két ellenfele a Tigers-nek, a Budapest Eagles és a DAK Acél Gorillaz.

Nagyon nehéznek ígérkezik a szabolcsiak sorsolása, hiszen keleten a tavalyi Divízió II-es bajnok és az egykori HFL-es játékosokkal teletűzdelt Eger Heroes fizikálisan is nagy kihívást jelent majd. Viszont a Gladiátorok elleni párharc sem lesz könnyű, mivel a cívisvárosiak tavasszal a másodosztályban az elődöntőkig jutottak és kiváló képességű fiatalokat foglalkoztatnak. A Cowbells 2 kellemetlen ellenfélnek bizonyulhat, hiszen a fővárosiak idén elődöntőig jutottak, ahol megszorongatták a későbbi ezüstérmes Szekszárd Bad Bones-t is. A Budapest Titans-zel viszont rég találkozott már a Tigers. Azóta nagy átalakuláson mentek át a Titánok, idén azonban nem jutottak a rájátszásba a Divízió I-ben. A nyugati ellenfelek ismerősök lesznek a HFL-ből. A Tigrisek mind a Gorillák, mind a Sasok ellen magabiztos győzelmet arattak.

A keleti csoportból az első két helyen végző csapat juthat az elődöntőbe, ahol a nyugati ötös két legjobbjával mérkőznek majd meg a Pannon Bowlba jutásért. A meccsek végleges időpontjairól még folyik az egyeztetés a csapatok között.

Fotók: Szabó Celesztina

A Nyíregyháza Tigers ellenfelei a 2019-es Divízió I. alapszakaszában:

Hazai mérkőzések:
Budapest Eagles
Budapest Titans
Eger Heroes

Idegenbeli mérkőzések:
Budapest Cowbells 2
DAK Acél Gorillaz
DEAC Gladiators

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.